AZ 1918-AS SPANYOLNÁTHA JÁRVÁNY EPIDEMIOLÓGIAI JELLEGZETESSÉGEI, ÉS A KÓROKOZÓ "FELTÁMASZTÁSA" A 21. SZÁZADBAN
Írta: Rendszergazda Dátum: 2011.10.06. 09:29:55
Az 1918-as, „spanyolnátha” néven elhíresült, influenza pandémia az emberi történelem egyik legpusztítóbb világjárványa volt. Újabban publikált közleményekben 50 millióra becsülik a fertőzés következtében világszerte meghalt emberek számát. Ráadásul az áldozatok nagy része a 15-35 éves korosztályból került ki, amely szintén egyedülálló az influenza történetben. A leginkább elfogadott elmélet szerint a járvány az Egyesült Államok területéről indult ki, és egy év alatt három hullámban járta körbe a Földet. Ezek közül az 1918 szeptemberétől december közepéig tartó második hullám követelte a legtöbb áldozatot.
A kórokozó vírust egy amerikai kutatócsoport 2005-ben „feltámasztotta”. Így filogenetikai elemzés és állatkísérletek révén napjainkban lehetőség adódik számos, az 1918-as járvány által felvetett és mindeddig nyitott kérdés megválaszolására.